Házasság vagy élettársi kapcsolat?

   Mindenki számára az egyik legnagyobb döntés az, ha úgy határoz, hogy összeköti az életét egy másik emberrel, „amíg a halál el nem választ”. Sokan fogadnak egymásnak örök hűséget, de azok is egyre többen vannak, akik soha nem hajlandók megtenni ezt a lépést.

Gyakran hallani manapság, hogy évről évre csökken a házasságok száma. Mi lehet ennek az oka? Miért választja sok pár csupán az együttélést? Megkérdeztem az ismerőseim körében néhány huszonéves fiatalt, 14 nőt és 10 férfit arról, hogy a házasságot vagy az élettársi kapcsolatot preferálják-e. A nők nagy többsége a házasságot részesíti előnyben, csak egyikük volt bizonytalan a kérdésben, egy másik lány inkább élettársi kapcsolatban élne, egy harmadik szerint pedig mindegy, a lényeg, hogy együtt legyen élete párjával. A férfiak közül azonban négyen is az élettársi kapcsolatra voksoltak, szemben a másik hattal.

  Ebből a kis vizsgálatból messzemenő következtetéseket nem vonhatunk le, de néhány jellemzőre érdemes felfigyelnünk ennek kapcsán. A nemek közötti különbséget egyrészt az adhatja, hogy mi, lányok általában már gyermekkorunk óta arról álmodozunk, hogy egyszer majd gyönyörű, fehér ruhában örök szerelmet fogadunk hűséges lovagunknak. Tehát maga az esküvő egy olyan különleges eseményt jelent a legtöbbünk számára, amely nélkül elképzelhetetlen az életünk. Másrészt pedig, a házasság intézményét tekintve, biztonságra vágyunk egy olyan férfi mellett, akit szeretünk, és aki viszonozza az érzésünket. Ez tehát mindenképpen szorosabb köteléket és komolyabb szándékot jelent az együttéléshez képest. A megkérdezett lányok válaszaiban is lényegében ezek voltak a legfőbb érvek a házasság mellett. A házasságpárti fiúk számára is valami többletet, teljességet ad az örök hűség megfogadása. Néhányan azt is kiemelték, hogy a neveltetés is szerepet játszik abban, hogy előbb-utóbb nősülni szeretnének.

   Azok, akik az élettársi kapcsolatot részesítik előnyben, egyrészt arra hivatkoznak, hogy az szabadabb, mint a házasság. Ez részben azt jelenti, hogy könnyebb kilépni belőle. Két esetben gondolkodik valaki így: ha tudja magáról, hogy nem képes az eskütételtől fogva élete végéig ugyanabban a kapcsolatban maradni, illetve akkor, ha nem bízik meg a párjában. Vagyis az illető vagy a saját, vagy a másik ember hűségében kételkedik. Ebben az esetben jobb is, ha nem lép frigyre addig, amíg ez a kétely meg nem szűnik.

A dolog másik aspektusa az, hogy az élettársak önálló vagyonszerzők, míg a házastársak vagyonközösségben élnek. Jogilag talán ebből adódik a legtöbb probléma, ha a felek között válásra kerül sor. Azonban aki a jogi hercehurcák miatt aggódik, az ugyanúgy tarthat az élettársi kapcsolattól is, mert annak felbomlása esetén szintén előfordulhatnak jogi viták, bár ennek valóban kisebb az esélye. De mindezektől függetlenül: ha valaki már az esküvő előtt a váláson töri a fejét, akkor meggondolandó, hogy egyáltalán beleugorjon-e a házasságba.

   A házasságellenesek másik fontos érve az, hogy az esküvő felesleges, hiszen csak egy papírról van szó. Azt kell, hogy mondjam, ezek az emberek nem értik az egésznek a lényegét. Ez a „papír” szimbolikus jelentőséggel bír: azt jelképezi, hogy egy nő és egy férfi úgy szereti egymást, hogy hajlandóak örök hűséget fogadni a másiknak – egyházi esküvő esetén Isten és a többi ember színe előtt, polgári házasságkötés esetén pedig az embereknek bizonyságot téve. Az esküvő, amely egyesek szemében csak formalitásnak tűnő esemény, valójában mérföldkő mindenkinek az életében. Ettől kezdve válik az ember igazán felelősségteljessé, elkötelezetté a másik iránt, és nem utolsósorban a születendő gyermekek is szüleik házasságában kaphatják meg a legnagyobb biztonságot, hiszen a kapocs, amely a feleség és a férj között van, az egész család életét meghatározza.

Szerző: Császár Boglárka